Rólunk 


A Soós Pékséget id. Soós József alapította 1980-ban.
Pályáját tanulóévei befejeztével, 1970-ben kezdte, első magánvállalkozását létrehozva. Ebben az időben még mindent kézzel gyártott – dagasztás, kiflisodrás, stb. -, de a kemence fűtéséhez szükséges fát is ő vágta fel.
Kisebb kitérő után (ÁFÉSZ pékség üzemeltetése Kelenvölgyben), 1975-ben ismét önálló tevékenységbe kezdett Ercsiben. Ez az üzem már jobban felszerelt volt, dagasztógép, kifli- zsemlegép könnyítette a munkát.
A mostani üzemben 1980-ban kezdődött a kenyér és finom pékáru gyártása.
Folyamatos volt a korszerűsítés, fejlesztés, ami a mai napig tart.
1990-ben kapcsolódott a pékség tevékenységéhez ifj. Soós József is, mikor befejezte tanulmányait és sütőipari technikusi végzettséget szerzett. 
Az első mintabolt 1998-ban nyílt az érdi telephelyen. Néhány évvel később Ercsiben is felépült egy komplett péküzem a hozzá tartozó kereskedelmi egységgel együtt.

Fő célunk olyan termékskálát kínálni üzleteinkben, melyek között megtalálhatók gyermekkorunk klasszikus ízei és a mai, modern táplálkozási rendbe illeszthető péktermékek is.

Másik fontos szempont munkánk során, hogy olyan környezetet biztosítsunk vásárlóinknak, akár
- beszalad egy friss, meleg kenyérért
- bevásárol hétvégére
- kikapcsolódik egy csésze kávé mellett, újságot olvas, vagy Internetezik
- találkozót szervez a kávézóba
- kisgyermekkel érkezik, akik szívesen használják játszóterünket, ugráló várunkat
- a hétvégi kirándulás, biciklitúra után fagyizni tér be a családdal,
hogy mindig eszükbe jusson, hogy a Soós Pékségbe érdemes ellátogatni.